+
Mit keressek?
Hol keressek?
Ár szűkítés

RÓLAM - Vélemények

 

 
A handmade by TANÓ MÓNI műhelyben Vidám egyedi Táskák és kiegészítők készülnek Móni saját tervei alapján. Igazán szeretni valóak.. Country stílusú textilekkel, színes műbőrökkel dolgozik és mindezt letisztult formákkal párosítja a mai nők igényeihez szabva.

Célja, hogy a TANÓ MÓNI táskákat kiegészítőket viselő nők egyedinek, stílusosnak érezzék magukat és kiragyogjanak a tömegből, hiszen nem is gondoljuk, hogy egy egyedi, igényes táska sokkal több mindent elárul rólunk, mint gondolnánk.  
 
 
 
 
 
Gyerekkora óta rajong a gyönyörű textilekért. A varrás sokáig csupán a hobbija volt. Építészetet tanult, sokáig belsőépítész irodában dolgozott.

2013 februárjában tervezte meg az első táskamodellt a kiegészítőkkel, melyeknek nagy sikere lett. Vállalkozását még ebben az évben indította el.
Az évek során rengeteg Kézműves vásárban találkozhattunk portékáival.  

A 2017-es év hozott egy fordulatot. Új egyedi, letisztult szabású táskamodellek születtek a country stílusú textilek mellett már színes műbőrök felhasználásával. Az új táskakollekcióval Részt vett a DESIGNPÉCS kiállításon.  
Felkérést kapott Vállalkozástervezési Verseny Zsűrizésre.
Mónival Interjú is készült:
ide kattintva nézheted meg.

2018-ban a Pécs Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a 2017 év „Fiatal Üzletembere  Díj”-at ítélte oda a teljesítményéért, a handmade by TANÓ MÓNI márka létrehozásáért.
 
 
 

 
Tervezéskor inspirálják a természet színei, az épületek, mostanában az angol lakberendezés és színhasználat nagy hatással van a munkájára.
 
HOGY MITŐL OLYAN VONZÓ a handmade by TANÓ MÓNI Design?
1.     Értékálló stílust képvisel
A Handmade by Tanó Móni textil termékek nem a legújabb, gyorsan változó trendeket követik, hanem értékálló, tartós minőséget képviselnek, így biztos lehetsz abban, hogy még 5 év múlva is bátran viselheted.
2.     Stílusos country design
A country stílusnak megfelelően a textileken előszeretettel köszönnek vissza a virágos motívumok, és az imádni való csíkos, kockás vagy pöttyös alapelemek.
3.     Egyedi termékek
Egy egész ruhatárat nehéz egyedivé tenni. De különleges kiegészítőkkel bárki saját egyéni stílusának megfelelően tud kitűnni a tömegből és a tucat cuccok szürkeségéből. Tanó Móni design pont ebben segít.
4.     Kézzel készült minőség
Nem távol-keleti „robot-munkások” verejtékével készült, hanem szívvel-lélekkel, rajongással és odafigyeléssel.
5.     Modern & praktikus
A country stílushoz hozzá tartozik a praktikum és a célszerűség. Mindez Tanó Móni keze alatt még kiegészül azzal, hogy minden termék a mai nők igényeihez szabottan készül.
 
 
 
 
A TANÓ MÓNI táskákat, kiegészítőket jó szívvel ajánlom azoknak, akik szeretnek – vagy legalább is szeretnének – egy kicsit elvonulni a rohanó, nagyvárosi életmódból, és a sorozatgyártott, tucat cuccok helyett valami egyedire, értékállóra és természet közelire vágynak.
Legyen szó akár táskáról vagy kiegészítőről melyek az öltözködésünkhöz szabva meghatározzák a stílusunkat. Hiszen a handmade by TANÓ MÓNI termékek egyediek, mutatósak, igazán szeretnivalóak és a mai nők igényeihez szabva készülnek.
 
 

 
 
VÁSÁRLÓIM Írták:
 
A táska gyönyörű, s tökéletesen bevált, mind az esküvőre, mind a hétköznapi “kevéscuccos” szaladgálásra! :)
Munkádhoz további sok sikert kívánunk, s amiatt a csodaszép sötétzöld táska miatt is mindenképp felbukkanok még!

                                                                              Kovács Rita - Little Bag Plus 
 

Megkaptam mindent és szeretném mégegyszer megköszönni, mert gyönyörűek! :) 


                                                   Judit - Comfort Bag táska és hátizsák


 
Köszönöm a táskát, gyönyörű szép, mint a képeken. Ezt a táskát ajándékba viszem, de remélem hamarosan magamnak is választhatok egyet.  
                                                                                 Emese – Middle Bag műbőrrel
 
 
A táskák szuperek lettek, köszönöm hogy elkészítetted amit kértem,alig várom hogy hordassam. 
                                                         Kis-Marics Mónika – Country Bag 2 in 1 pink

Köszönöm, csodás lett a táska, annyira örülök neki!!!!
                                                                                          Zsófi – Middle Bag Plusz

Bár már előre tudtam, milyen szép termékeket fogok kapni, mégis ugyanolyan örömmel bontottam ki a csomagot, mint az eddigieket, hiszen nem először rendelek tőled. Köszönöm az igényes csomagolást, a kedves üzenetet és persze a szépséges neszeszereket !
                                                                             Pallaginé Andrea - Neszeszerek

Tegnap kaptam kézhez a csokornyakkendőt. 
Gyönyörű, igényes, szépen csomagolt... alig várom, hogy hordjam. Nagyon szépen köszönöm!
                                                                     Zsolt- Csokornyakkendő
 
Bár már egy ideje megérkezett a festival bag, csak jelezni szerettem volna, hogy nagyon jól tettem, hogy Rád hallgattam: csodás színei vannak! Nagyon tetszik, és legszívesebben egész nap ezt hordanám.. Köszönöm még egyszer! 
                                                                                          Szandra - Festival Bag
 
Nagyon klassz a táska, a fülbevaló, a csomagolás. Egyszóval fantasztikus.
Köszönöm szépen még egyszer! További Jó munkát Neked!
                                                                                       Zsuzsa – TáskaFülbevaló

Mai nap megkaptam a csokornyakkendőket és meg szeretném köszönni a rugalmasságod. Mindezek mellett szeretném megjegyezni, hogy a csokornyakkendők nagyon tetszenek és nagy örömmel fogom hordani, illetve irigykedőknek reklámozni. Gondoltam leírom a fentieket, mert a pozitív visszaigazolás mindig jó érzéssel tölti el az embert, aki ügyel az igényes munkára. Köszönöm mégegyszer.                                                                                                                                           Frigyesi Dávid - Csokornyakkendő
 
Megkaptam a csomagot, nagyon szépek a neszeszerek! Köszönöm szépen!   Gyönyörűek a munkáid, nehéz volt választani!
Biztosan visszatérő vevő leszek.. 
                                                                         Stiller Varga Eszter - Neszeszerek
 
Először is szeretnék gratulálni a termékeidhez vagy inkább az alkotásaidhoz, gyönyörűek! Éppen ma kaptam kézhez a türkiz mini táskát, és valóban azt kaptam, amit vártam. És külön köszönet a gondos és szép csomagolásért! :)
                                                                                Anikó – Little Bag Plusz türkiz

Nagyon szépen köszönöm a gyors postázást, az apró meglepetéseket 
a csomagban és persze a szuper jó övtáskát!:-)
Mai postával ideért, nagyon tetszik. 
Boldogan és mindennel felszerelve indulhatok így útnak.
                                                                                                          Livi – Övtáska

Megkaptam a csomagot. Rendkívül szépek a varrott termékei, 
remélem az ismerőseimnek is tetszeni fognak, akiknek ajándékba szántam.
További jó tervezést és varrást kívánok!
                                                                            Pallaginé Andrea- Szemüvegtok
 
Régi vágyam volt egy táska, amit Te álmodtál meg és készítettél el. Gondoltam egyszer sikerül élőben látni a gyönyörű termékeidet, de erre hiába pályáztam, így felkerült a táska a hivatalos születésnapi kívánságlistámra. És most a kezemben tartom nagy örömmel. Köszönöm, hogy elkészítetted nekem és ilyen gondosan, szépen csomagoltad. a with love egy pillanat alatt érezhetővé vált.  Azt hiszem igazi kincs minden terméked, és figyelmességed mely minden apró részletben megmutatkozik.
                                                                     Dóra P. Bognár – Confort Bag middle
 
Nagyon köszönöm a gyors postázást és a korrekt együttműködést!
Minden terméked gyönyörű!!!
Nem tudom megígérni, hogy többet nem kell majd postáznod nekem! :)
Ajánlani fogom/foglak az ismerőseimnek is!
                                                                                                               Dóri - Táska
 
A csokornyakkendő a magyar postához képes váratlan gyorsasággal és épségben megérkezett. Köszönöm a szép terméket, a fáradozásait és az élményszámba menő csomagolást!
                                                                     Endrész György - Csokornyakkendő
 
 
 
 
Úgy örülök, hogy rád találtam, nem is gondoltam, hogy ilyen hamar sikerrel járok! Megérkezett a csomag a csokornyakkendővel, nagyon köszönjük! 
TOKELETES! És olyan kedvesen csomagoltad, öröm volt kibontani!
Köszönjük a gyorsaságot!
                                                                                          Niki - Csokornyakkendő
 
Megkaptam a táskát és az ajándékot már ma:). Nagyon szép,
tökéletes meglepetés lesz anyukámnak!
                                                                                       Szűcs Ági – Country Bag
 
Óriási sikert aratott mindkét nyakkendő az egész násznép körében, 
és a kis ajándék is tökéletes volt :)
Borzasztóan köszönöm a segítséget és rugalmasságot a 
kiválasztás és a vásárlás menete alatt is!
                                                                                        Péter –Csokornyakkendő

Köszönöm, két táskám van tőled és mind a kettőt imádom, szinte minden nap használom valamelyiket. Szóval maximálisan elégedett vagyok velük és a kiszolgálással, rugalmassággal, segítőkészségeddel is.
                                                                                                Eszter – Middle Bag
 
Tegnap meghozta a postás a csomagot. Nagyon szép és igényes minden, a csomagolástól elkezdve a neszeszereken át a cipzár húzókájáig!
Nagyon tetszik, köszönöm szépen!
Alkotásban és szép termékekben való gazdagságot kívánok!
                                                                     Andrásné Kázmér Gréti - Neszeszer
 
Ajándékba kaptunk két kisebb " TANÓ MÓNI" táskát siklósi rokonoktól és nagyon megtetszett az anyaguk, az elkészítés minősége, így fellátogattam a weboldalra. Ott találtam pontos táska méretet, egyszerű volt a választás. 
Így, hogy személyesen léphettem veled kapcsolatba még nagyobb élmény volt. 
Mikor megérkeztek a gyönyörűségek, élőben látni felemelő érzés volt, mert pontosan úgy kaptam meg a termékeket ahogyan elképzeltem, gyermeki boldogság érzéshez tudnám hasonlítani.
A csomagolás is elragadó volt. További jó munkát kívánok a szépségekhez!
                                                                            Takácsné Katalin – ComfortBag
 
A férjem meglepett egy csodaszép övtáskával :)
Neked is szeretném megköszönni! Már régóta szemeztem vele :)
 Azért szerettem volna övtáskát, mert szerettem volna kényelmesebben sétálni a gyerekekkel, elszaladni ügyet intézni, anélkül, hogy a nagy "női" táskámat cipelnem kellene. Pont belefér, amire szükségem van: az irataim, tárcám, telefon és zsepi :)  Még egyszer köszönöm, és a kis meglepetést is! A csomagolás is ízléses, igényes!  
                                                                       Szeretettel: Emese – Övtáska textil
 
 
 
 
Megkaptam a csokornyakkendőt és azt kell mondjam hogy "élőben" még jobban tetszik. A 6 éves "nagy fiam"  fogja viselni hét végén egy esküvőn(el sajátította az apukájától) mert nagyon megtetszett neki is és azt is hozzá tette hogy ez az övé lesz, az ovis évzáron is fogja viselni és mindenhova ahova csak lehet!
                                            Gabriella – Csokornyakkendő, kék country kockás
 
Csodaszép minden Móni, Tökéletesek a kistatyók is. A táska pedig egyszerűen mesés!!!! Nagyon szépen köszönöm!!!!! Szuperügyes vagy!!!!
                                                       Evelyn Vízhányó – KártyatartóComfort Bag

Ma meg is kaptam a csomagot, csúcs szuper mindkét táska….köszönöm szépen! Ja, és az ajándékot is köszi, kislányom odavolt érte :)!
Ma már be is fogtam „dolgozni” a táskát és népszerűsítettem a munkatársaim körében, Ők is odavoltak ;-) Köszi még1*!
                                                                                  Eszter – Confort Bag middle

Ma megérkezett a táska. Nagyon szép, örömmel fogom viselni, pont olyan amilyennek elképzeltem. Nagyon köszönöm.
                                                                               Kékesi Zsuzsa – Big Day Bag

Megkaptam! !! Nagyon tetszik!!! Köszönöm! :-) :-) :-) 
Használom is őket (ha nem magában viszem a neszesszert, akkor a táskámba teszem, de nálam van és a piros pöttyös pénztárcát is használom azóta!  Egyszerűen imádom őket! Puszi!                                                                                                                                                                                Szilvi- Pénztárca

Köszönöm szépen a táskát, ma megérkezett a szüleimhez. Anyukám azt mondta, hogy a táska nagyon szépen ki van dolgozva. 
                                                                            Cornelia Bühler – Big Day Bag

Köszönöm szépen a türelmedet és kedvességedet, pont méretes a kis kék pöttyös! :) Már bele is költöztem. További sikeres alkotómunkát és sok szép alkotást kívánok! :)
                                                                                             Zsanett - Kártyatartó

 A táska nagyon édes lett, és pont jó a mérete is, ráadásul a kislányom is szemet vetett rá, így biztosan ki lesz használva!
Még egyszer köszönöm, szép nyarat, és további sikeres alkotást kívánok!
                                                                                              Virág – Big Day Bag
 

Kapcsolat

Hírlevél

Viltor - webáruház készítés és bérlés

A weboldal sütiket (cookie) használ az alapvető működés, valamint a jobb felhasználói élmény eléréséhez. Az oldal használatával elfogadod az Általános Szerződési Feltételeket, valamint az Adatvédelmi tájékoztatót. A süti beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.